A Mentorprogram célja, hogy 13-18 éves középiskolás diákok számára lehetőséget kínáljon a mérnöki szakmákban való eligazodásra és egy tudatosabb pályaválasztásra. Ehhez az EJMSZ több mint fél éven át tartó folyamatos mentorálást kínál, melyben a mentorok szerepét a tagszervezetek fiatal mérnökei töltik be.
A mentorálásban eddig részt vevő Diákok szerint az őket érdeklő pályaorientációs tanácsokkal látták el őket, alaposan megismerhettek különféle mérnökszakmákat, valamint jelentős segítséget kaptak a továbbtanulásukhoz az egyetemi lehetőségek jobb megismerésével.
A Mentorprogramban részt vevő Diákok Szülei azt tapasztalták, hogy Gyermekeik kedvet kaptak a továbbtanuláshoz, miután megtapasztalták a mérnöki munkával járó alkotói szabadságot. Ezen túl sok új tapasztalattal gazdagodtak, rengeteg élményt szereztek az üzem- és irodalátogatásokon. Nyitottabbak lettek, és bővítették az ismereteiket, valamint határozottságuk és önkritikájuk erősödött.
A Mentoráltak előremenetelét több esetben a Pedagógusaik is megtapasztalták, véleményük alapján a Diákok határozottabbá váltak az önálló és a táblai munkáknál, kommunikációjuk bátrabbá vált, valamint jobb érdemjegyeket szereztek a szakmai tárgyakban. Emellett többet kezdtek kommunikálni az osztálytársaikkal, magabiztosabbá váltak, és szorgalom, céltudatosság, komolyság, strukturált gondolkodás terén egyértelműen pozitív változást mutattak. A mentorok odafigyelésének, segítségének, tanácsainak, útmutatásainak köszönhetően összességében pozitív fejlődésen mentek át.
FELHÍVÁS DIÁKOK SZÁMÁRA A 2025. ŐSSZEL KEZDŐDŐ MENTORPROGRAMRA
Továbbtanulás előtt álló középiskolás vagy?
Keresed a számodra legmegfelelőbb, jövőbiztos, kreatív, folyamatos fejlődést és szakmai előrelépést jelentő műszaki pályát?
Most kezedben a lehetőség. Tegyél egy határozott lépést, és ismerd meg a mérnöki szakmák izgalmas, érdekes és rengeteg sikerélményt tartogató világát! Mi segítünk neked, hogy egy fiatal mérnök és egy felépített, kipróbált, vezetett program révén rátalálj a neked legmegfelelőbb mérnöki szakmára, és megtedd az első lépéseket a karriered útján.
A jelentkezés határideje 2025.09.28., a jelentkezést itt lehet megtenni!
KÍNÁLUNK NEKED:
- személyre szabott, fél éves (októbertől áprilisig), ingyenes, a mérnöki pályát bemutató mentorprogramot személyes és online foglalkozásokkal,
- fiatal, lendületes vállalati mentort, aki egyénileg foglalkozik veled, meghallgat, tanácsot ad, irányt mutat és megosztja veled a tudását, saját tapasztalatait, illetve karrierje, munkája izgalmas, érdekes részleteit,
- betekintést egy nemzetközi/hazai nagyvállalat működésébe, úgy, ahogy eddig még sosem volt alkalmad,
- gyakorlati ismereteket, készségeid fejlesztését, amiket, bárhová is visz előre az élet, mindig tudsz majd használni,
- egy összetartó, inspiráló közösséget, ahol hozzád hasonló gondolkodású fiatalokkal barátkozhatsz, részt vehetsz velük közös programokon, akiktől szintén hasznos tanácsokat, új ismereteket kaphatsz.
AMIT KÉRÜNK TŐLED:
- elköteleződésedet a program iránt és részvételedet a havi egyszer megtartott mentori alkalmakon (időtartama: 1,5-2 óra),
- a jelenlétedet a mentorprogramunk budapesti nyitó-, és záróeseményén, amelyek hasznos, orientáló és érdekes egész napos elfoglaltságot nyújtanak majd neked,
- a nyitottságodat, az érdeklődésedet az új lehetőségek, ismeretek iránt.
Mindezek mellé a jókedv nálunk garantált! Indítsd a karriered velünk és kerülj a legjobbak közé! Válaszd az EJMSZ Mérnöki Pályaorientációs Mentorprogramját 2025-ben!
Nézd meg, hogy Neked való-e az EJMSZ Mentorprogramja: Az EJMSZ Mentorprogram a résztvevők szemével