A Mobilis Interaktív Kiállítási Központ szervezésében és az EJMSZ közreműködésével folyt le a III. Kísérletbazár, a műszaki életpályák népszerűsítését célzó közönségrendezvény 2016 áprilisában.

A Kísérletbazáron 32 párhuzamosan működő standon kaptak helyet az ország egész területéről és Felvidékről érkezett középiskolás diákcsapatok, akik kedvenc természettudományos kísérleteikkel, saját fejlesztésű kísérleti eszközeikkel és iskoláik gyakorlatorientált pedagógiai projektjeinek bemutatásával szórakoztatták a rendezvény látogatóit.

A rendezvényen öt győri középiskola csapatai vettek részt, a további diákcsapatok a következő városokból érkeztek: Budapest, Fülek, Gödöllő, Kisvárda, Kassa, Miskolc, Mosonmagyaróvár, Sopron, Szeged, Szombathely, Tata, Zalaegerszeg. A fesztiválon ismét kiállítóként és látványos színpadi attrakciókkal jelentek meg a magyarországi tudományos élményközpontok: Agóra Tudományos Élményközpont (Debrecen), Csodák Palotája (Budapest), FUTURA (Mosonmagyaróvár), Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény, Labor – Interaktív Varázstér Pécs, Ligneum NYME Látogatóközpont Sopron, Szent-Györgyi Albert Agóra (Szeged) és Varázstorony (Eger). Új kiállítóként volt Zselickisfaludról a Zselici Csillagpark.

A Kísérletbazár idén igazán nemzetközivé vált: kiállítóként jelen voltak a Science Centerek körében a lengyel Torun városából a Centrum Nowoczesnosci Mlyn Wiedzy képviselői, akik kifejezetten a kisebb korosztály számára mutatták be Imagination Playground játékukat. Szerbiából érkezett a Center for Promotion of Science igazgatója, aki színpadi bemutatójával emelte a rendezvény színvonalát.

A Kísérletbazár kitűnő és unikális eszköz a gazdasági élet szereplői és az oktatás közelítéséhez. A látogatóktól, partnerektől, társintézményeinktől és az oktatási intézményektől kapott pozitív visszajelzésekre, valamint a jelentős látogatói érdeklődésre tekintettel, a Mobilis eltökélt a rendezvény folytatásában és lehetőség szerint a továbbfejlesztésében. 2017 tavaszán ismét lesz Kísérletbazár.