A hazai egyetemi mérnökképzés bölcsőjének számító Miskolci Egyetem és a fiatalok sikeres műszaki pályaorientációját legfőbb feladatának tekintő Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) stratégiai megállapodást kötött egymással. Az együttműködésük célja, hogy az oktatásban hozzáférhetővé váljanak a legmodernebb ipari technológiák, megvalósulhasson a szakemberek egész életen át tartó tanulása, valamint közös erővel elősegítsék a megfelelő minőségű és mennyiségű diplomás mérnökök utánpótlását.

A megállapodás részeként az EJMSZ vállalta, hogy az egyetemi tanárok és hallgatók részére szervezett gyárlátogatásokkal; egyetemi szakmai napok és természettudományos roadshow-k megtartásával; egyetemi oktatókkal, illetve általános- és középiskolai pedagógusokkal közös szakmai egyeztető fórumok megvalósításával aktívan bekapcsolódik a felsőoktatási intézmény pályaorientációs programjaiba. A Szövetség közreműködik abban is, hogy vállalatvezetők, műszaki szakemberek előadásokat tartsanak a hallgatóknak, illetve ösztöndíjjal, gyakornoki helyek létrehozásával támogassák a műszaki szakos egyetemistákat abban, hogy közelről megismerjék a valós munkaerőpiaci folyamatokat, körülményeket, karrierutakat.

 „Az Invented in Hungary jegyében csak az ilyen típusú összefogások vezethetnek olyan eredményre, ami közös érdek: a minél nagyobb számú és magasabb minőségű új mérnökgeneráció felnevelése. Hisszük, hogy az egyetem és az ipar összefogása hosszútávú pozitív tendenciát indít el a pályaorientáció és a felek konstruktív párbeszéde terén is.” – hangsúlyozta Dr. Ábrahám László, az EJMSZ elnöke. A Miskolci Egyetem, amelynek részéről a Műszaki Földtudományi Kar, a Műszaki Anyagtudományi Kar, illetve a Gépészmérnöki és Informatikai Kar kapcsolódik be a Szövetséggel közös aktivitásokba, a most megkötött megállapodásban vállalta, hogy ösztönözni fogja a jól teljesítő hallgatókat arra, hogy az EJMSZ tagvállalatainál végezzenek szakmai gyakorlatot, illetve TDK, diplomamunkáikat is ezeknél a cégeknél készítsék el. Továbbá az intézmény konzultációs lehetőséggel bevonja a jövőben a Szövetség tagvállalatait a mérnöki képzések felülvizsgálatába és a tananyagok fejlesztésébe, valamint helyszínt, résztvevőket biztosít az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség által megvalósuló szakmai programokhoz.

„Ezzel a stratégiai megállapodással a Miskolci Egyetem egy nagyon fontos feladatához kapott partnert, és ez nem más, mint a jövő mérnökeinek magas színvonalú képzése. A közös munka nem újkeletű számunkra, hisz az MTMI szakokat népszerűsítő több éves projektben már konzorciumi partnerekként bizonyítottuk, hogy sikeresen tudunk tenni azért, hogy a pályaválasztás előtt állókat meggyőzzük a mérnök szakma szépségeiről, kihívásairól.” – emelte ki Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora.

Mind az egyetem, mind a Szövetség fontos lépésnek tartja a most megszületett megállapodást, mert az elősegíti az észak-magyarországi régióban a felsőoktatás és a munkaerőpiac szereplői közti hatékony együttműködést.

https://www.iparicegek.hu/info/10350-szovetsegre-lepett-a-mernokokkel-a-miskolci-egyetem