Egyre több lány érdeklődik a technológiai szakmák iránt

1840 középiskolás lány ismerkedett a technológiai pályákkal országszerte a Lányok Napja keretében. Hatodik alkalommal rendezte meg április 27-én a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja programsorozatát. Országszerte 77 helyszínen, 23 településen, a program történetében eddig legmagasabb résztvevőszámmal.

 

A Lányok Napja rendezvénysorozatot világszerte ugyanazon a napon, április utolsó csütörtökén tartják meg. A program az Egyesült Államokból indult, de mára már számos más ország csatlakozott hozzá.

A NaTE hatodik éve rendezi meg ugyanezen a napon programsorozatát. Szigeti Fanni, a NaTE ügyvezetője köszöntő beszédében kiemelte, hogy a szervezés idei tapasztalatai – az új cégek jelentkezése, egyes fogadóhelyek rekordgyorsaságú feltöltődése valamint az eddigi legmagasabb részvételi arány – arra engednek következtetni, hogy ha lassan is, de kezd beérni az Egyesület technológiai szakmák népszerűsítésére irányuló munkája.

Kimutatások szerint több tízezer mérnöki állás betöltetlen ma hazánkban. Ez a hiány jelentősen csökkenthető lenne, amennyiben a lányok legalább olyan arányban választanának mérnöki pályát, mint amilyen arányban teszik ezt fiú társaik.

Ebben nagy szerepet játszik, hogy egyre több cég ismeri fel annak jelentőségét, hogy a tapasztaláson, aktív bevonáson, játékosságon alapuló ismeretterjesztés és ismerkedés a technológiai trendekkel, a jövő munkahelyeivel hatékonyabban szólítja meg a pályaválasztás előtt álló diákokat, mint a száraz tananyag.

Így lehetőségük adódik arra, hogy az egyes szakmákról ne csak elképzelésük legyen, és például hangzatos kicsengésük alapján válasszanak pályát, hanem tudatosan, már saját megtapasztalt élmények segítségével. A Lányok Napja szakmai partnerei az Evosoft, IVSZ és az EJMSZ, a program a Coloplast, a GE a Magyar Telekom és a T-Systems támogatásával jöhetett létre.”

Forrás:

https://www.hrportal.hu/hr/egyre-tobb-lany-erdeklodik-a-technologiai-szakmak-irant-20170428.html