Az interjú első részében arról beszélgettünk, hogy a negyedik ipari forradalom folyamatosan változó innovatív újdonságaival és a gyors technológiai fejlődéssel egy magyarországi ipari vállalat mennyire tud lépést tartani. Körbejártuk a mérnökhiány kérdését és a folyamatok ismeretének fontosságát, amiből kiderült, hogy nem kizárólag területspecifikus mérnökökre van szükség, hanem elsősorban olyanokra, akik képesek átlátni egy egész folyamatot, és tudják hol a részük az egészben. Megvizsgáltuk azt is, hogy napjainkban egy ipari nagyvállalat milyen tulajdonságokat keres vagy vár el egy leendő mérnökeitől.

 

Mennyire jellemző nálatok, hogy a klasszikus mérnöki tudás kiegészül adott esetben gazdasági tudással, gondolkodással?

 

Borsos Balázs & Óvári Attila, B&O

Nálunk mérnöki szinten ez a gazdasági-üzleti gondolkodásmód nem jellemző, de vezetői szinten nyilván már feladat. Amit mi csinálunk: készítünk egy célgépet, vagy egy akármilyen robotrendszert, amiben jelentős árkülönbségek lehetnek például a felhasznált anyagok beépítésénél. Valamilyen szinten rá vannak szorítva a mérnökök arra, hogy gondolkodjanak gazdasági fejjel is, de tapasztalataink szerint ez egyén- és érdeklődésfüggő. Van, aki ezt képes adaptálni, van, aki nem. De ezért van a főnök vagy a projektvezetés, hogy a folyamatokat felügyelje, nyomon kövesse és visszarántsa a mérnököt a valósá

 

gba. Ez nálunk, egy ilyen méretű cégnél nyilvánvalóan fontos feladat – pénzből, profitból élünk. De természetesen ez egy frissen végzett mérnöktől még nem elvárható. Egy tervezőmérnök, aki mondjuk nálunk dolgozik, körülbelül 3 év alatt jut el idáig.

A mérnök koncepciót valósít meg, ezt dolgozza ki, nekünk pedig azzal a gazdasági tudással kell őt támogatnunk, hogy képes legyen felismerni, ha már az eredeti elképzeléstől annyira eltér, hogy az már gazdaságilag fenyegeti a megtérülést. Van, aki felismeri és van, aki nem; de ez esetben nekünk észre kell ezt vennünk és vissza kell térnünk az eredeti elképzelésekhez, az eredeti kiinduláshoz: az miért volt úgy kitalálva ahogy, mitől működhetett, hogyan lehet gazdaságos.

 

Ti olyan gyorsan fejlődő technológiát alkalmaztok, hogy szinte lehetetlen utána menni. Azoknak, akiknek emiatt átképzésben kell, hogy részesüljenek, vagy például a felsőoktatásban tanulók számára van-e lehetőségetek ezeket az ismereteket megfelelő módon és megfelelő keretek között átadni? Keresitek-e az együttműködési lehetőségeket például felsőoktatási intézményekkel? Hiszen ez egy fontos felelőssége a cégeknek.

 

Pék Zoltán, Continental Automotive Hungary Kft.

Igen, keressük ezeket a lehetőségeket, a Pannon Egyetemmel több szinten is együttműködünk.

Egyrészt a Mérnöki Karon a mechatronikai mérnök mesterképzésen a Continental Járműrendszertechnikai szakirány létrehozásánál, tantervének összeállításánál, másrészt a szak beindításánál közreműködtünk. Az ott végzett mesterszakos hallgatók egy része nálunk kezd dolgozni a diploma megszerzése után. Szívesen fogadjuk őket, általában a kötelező szakmai gyakorlatokat, a diplomamunkát már nálunk írják.

Szintén aktív a közreműködésünk az egy éve megalkotott Autóipari szoftver- és hardverfejlesztés a gyakorlatban című tantárgy kapcsán. Ezt úgy építettük fel, hogy a hangsúly azokra a konkrét módszerekre kerüljön, amivel mi dolgozunk: gondolok itt a projektek fókuszának, céljának meghatározására, a követelménymenedzsmentre, melynek a rendszermérnökség a része. Emellett természetesen programoznak is a hallgatók a két szemeszter során.

A tantárgy tematikájának kialakítása során törekedtünk arra, hogy azt villamos-, mechatronikai- és informatikus mérnökök is felvehessék, így ez a szakember-utánpótlás szempontjából is kiemelten hasznos számunkra. A hallgatók megismernek bennünket, nagyobb az ismertségünk az egyetemen, többen jönnek hozzánk szakmai gyakorlatra vagy diplomamunka projekten dolgozni. Nem csak a tantervet állítottuk össze, hanem két PhD-s kolléga a tantárgyfelelős és részben ők, részben pedig a szakképzett, gyakorlati tapasztalattal rendelkező mérnökeink oktatnak az egyetemen.

Gimnáziumokban többek között roadshow-k keretében mutatkozunk be. Emellett az általunk létrehozott LEGO-robot szakkörökkel szeretnénk a fiatalok műszaki pályaorientációját elősegíteni, ahol nem a LEGO és nem is a robot a lényeg, hanem a programozás és az első sikerélmények műszaki témában. Van olyan gimnázium, ahova már második éve járunk, egy másik műszaki szakgimnáziumban pedig idén indítottuk el a szakkört. Szintén ebben a szakgimnáziumban az SMC Hungária Kft-vel közösen a Continental Technikus Utánpótlás Programja keretében egy gyakorlatorientált pneumatikus alapképzést állítottunk össze az ehhez szükséges tanulóeszközök biztosításával. Ez az a csatorna, ahonnan kikerülhetnek a gépbeállítóink, technikusaink, műszerészeink és karbantartóink.  Valamint ez egyfajta orientáció a gyerekeknek, hogy ha szakgimnáziumban tanulnak, akkor ne kizárólag a kötelező gyakorlaton vegyenek részt, hanem foglalkozhassanak olyan dolgokkal, amelyek közelebb viszik őket ahhoz, amivel későbbi munkahelyükön találkozhatnak majd.

 

Borsos Balázs & Óvári Attila, B&O

Nekünk is vannak egyetemi kapcsolataink. A Pannon Egyetemmel, a győri Széchenyi Egyetemmel, valamint a tatabányai Edutus Főiskolával is együttműködünk – ahol közösen, egy rövid idő alatt elvégezhető Robot programozói szakirányt hoztunk létre, másoddiplomások számára. Tapasztalatok alapján a magyarországi egyetemekről nem rossz tudásszinttel jönnek a fiatalok; nem rossz a műszaki képzés; ugyanakkor a hazai középszintű oktatásban vagy szakmunkásképzésben komolyabb színvonalbeli problémát látok.

Mi is részt veszünk LEGO-robotos kampányokban, oktatunk szakkörökben, de amivel jelentősen hozzá tudunk járulni mindehhez, az a tudásunk, valamint az elfekvő, már nem használt robotjaink, amit iskoláknak ajánlunk fel. Ilyen felajánlást tettünk az Edutusnak és a Nyitrai Mezőgazdasági Egyetem automatizálási tanszékének, akik egy-egy Scara típusú Sony robotot kaptak tőlünk, majd megtanítottuk őket a robotnyelv használatára, oktatót, eszközt és programot kaptak. Ez nem egy új robot, de mindent ki tudnak rajta próbálni a diákok.

Sőt, most már ott tartunk, hogy legutóbb egy óvodavezető keresett meg minket Komáromból, tudnánk-e egy LEGO robottal segíteni nekik. Álltunk elébe, hátha ezzel a WeDo-val legalább annyit elérünk, hogy a gyerekek játszva az első meséjüket elkészítsék. Tehát mi a legalsó, általános iskolai szint alatt is próbáljuk a pályaorientációt elősegíteni, vagy legalább megmutatni a gyerekeknek, hogy mi van a műszaki pályán, miből lehet majd választani.

Én is hiszem azt, hogy az általános rendszermérnökökből lesznek majd a jó mérnökök, akik később specializálódnak és eldönthetik, mit akarnak vagy mit nem; de amit én is nagy hiányosságnak látok már az alapoknál – és amit Zoltán is említett –, hogy nincsenek meg a mérnököknél azok a módszerek, hogy hogyan és milyen időben álljon neki a munkának, miként dokumentáljon, milyen módon tervezze meg a feladatokat és ne csak „hűbelebalázs módjára” csapjon a közepébe, hanem tudatosan, lépésről-lépésre haladjunk. Pont ez az a szemlélet és gondolkodásmód, ami például – megtanítható pl. a LEGO-robot által. Ez azért is szükséges alap, mert egy frissen érkező mérnöknek hiába adunk érdekes feladatot, hiába kreatív ő, ha a rendszeres dokumentáció, vagy jegyzetek hiányában később majd minden egyes alkalommal fel kell fedeznie ugyanazt. Ezért is fontos az ambíció: mert, ha az megvan, onnantól kezdve bármit lehet kezdeni a mérnökökkel.

 

Pék Zoltán, Continental

Társadalmi felelősségvállalás keretében végezhető pályaorientációs tevékenységgel hozzá lehet járulni ahhoz, hogy azok az általános iskolás vagy gimnazista gyerekek, akiknek még fogalmuk sincs, mik legyenek, a műszaki területen is megszerezhessék első sikerélményeiket, amelyek végül a műszaki pálya felé tereli a gyerekek érdeklődését.

 

Mikor dől el ez az érdeklődés szerintetek, mert beszéltünk óvodáról, általános iskoláról, gimnáziumokról. Ha nem tévedek, valamikor, viszonylag korán kell kialakuljon az az élvezeti érték, hogy a mérnöki tudásban, vagy a mérnöki szakterületben, mérnöki életpályában borzasztó nagy buli van. Ez egy alkotó tevékenység, hiszen mindig valami új jön létre.

 

Pék Zoltán, Continental

Ideális esetben szerintem ez az általános iskolában kellene, hogy kialakuljon. Ha a gyerekkoromra visszaemlékszem, rengeteg szakkör közül válogathattam a sportoktól, az alkotáson át a műszaki területekig, melyek közül én a rádió-adóvevő szakkört választottam. Én általános iskola ötödik osztályos koromban találtam rá a hobbimra és későbbi szakmámra. Akkor létezett egy olyan intézmény, ahol a gyerekek sok lehetőség közül választhattak, valóban két kezükkel kipróbálhattak mindent és fontos, hogy mindezt elhivatott oktatók segítették. Egy ilyen helyen eldőlhet, ki milyen irányba megy majd tovább.

Ideális esetben tehát a pályaválasztás az általános iskola évei alatt eldől, de én úgy látom, hogy még a gimnáziumban vagy akár 20 évesen sem mindig tudják a fiatalok, hogy merre tovább, így akár még ott is befolyásolható az érdeklődési körük.  

 

Borsos Balázs & Óvári Attila, B&O

Nem szabad ezt csak az iskolától várni. Szükséges egy erős családi háttér is, hogy orientálják, segítsék a gyereket az útkeresésben. Rengeteg orvosnak orvos, mérnöknek mérnök lesz a gyereke, tehát a családi minta és az iránymutatás biztosan nagyon fontos, de működik ez abban az esetben is, ha a szülő nem pont orvos vagy mérnök. Az iskolának pedig az lenne a feladata, hogy megmutassa az utakat és lehetőséget biztosítson arra, hogy a gyerek elérje, kipróbálhassa és megismerhesse azokat. Tehát az egy nagy közös munka eredménye, hogy a gyerekekben célok fogalmazódjanak meg. Mert nyitogathatunk mi nagyon nagy kapukat a gyerekek számára, céltalanul a nagy kapun se fog senki átmenni. Ha viszont felkeltjük az érdeklődésüket, lehet, hogy éppen azért a szakkörért mennek műszaki pályára. Tudják majd az irányt, így azt is, hogy nem kell feleslegesen nagy kapukat döngetni, átférnek ő a jobban megfelelő kisebben, de a pontosabban célhoz vezetőn is. És ha ebben segíteni tudjuk őket, akkor céltudatosan kezdhetik az életüket, ha pedig nem, akkor tényleg nem kerülnek bele a való világba és nem is fogják tudni még 20-24 évesen sem, hogy mit is szeretnének.

 

Az EFOP 3.3.6-ban pont ilyen élmény alapú központok létrehozására lehet pályázni, és ezen a vonalon elindulni. Látjátok létjogosultságát a szakköri rendszernek, vagy akár egyfajta modell-szakkörnek? Másik kérdés pedig, hogy egy olyan nagy cégnél, mint a Continental, utánpótlás tekintetében le tudtok-e menni egészen az általános iskolai szintig? Azaz a hosszú távú gondolkodás mennyire jelenhet meg a vállalat életében vagy inkább csak a közvetlen utánpótlást kitermelő egyetemi kapcsolatok ápolására van kapacitás?

 

Pék Zoltán, Continental

Szögezzük le, ha egy vállalat ma egy általános iskolában szakkört tart, az nem beruházás, hiszen rövid időn belül nem számíthat belőle eredményre. Ezt a tevékenységet csak elhivatottságból, társadalmi felelősségvállalásból vagy abból a célból végezzük, hogy nyomot hagyjunk magunk után a világban. Ennek megfelelően véges az az erőforrás, amit a vállalatok erre fordíthatnak, ezért nagyon jónak tartom, hogy pályázatokkal segíthetők ezek a tevékenységek. Én hiszek benne, hogy országos szinten intézményesíteni lehet az ilyen szakköröket, ugyanakkor fontosnak tartom azok arányosítását is, amivel elkerülhető a szakemberek egy területen való túlképzése. Ezt a pályázatok elbírálásánál figyelembe kell venni.

Mérnöknek matekot kell tanulni, sőt fizikát – ha ezt túl nehéznek tartják, nem jelentkeznek mérnöki pályára. Azonban, ha az érettségi előtt megszerettetjük velük a szakmát egy szakkör keretein belül, nem a nehézségek elkerülése lesz a céljuk és igenis jelentkeznek mérnöki képzésre.

 

Mennyire tudják ma Magyarországon a szülők, hogy mit jelent mérnöknek lenni? Egyrészt sokkal nagyobb most a kereslet, mint a kínálat a mérnökök iránt, másrészről viszont egyre inkább látszik, hogy nem biztos, hogy egy huszonharmadik ügyvéd vagy orvos akarna lenni egy fiatal, hanem inkább olyan dolgokat próbálna ki, ami a világ élvonalában van, amit máshol nem csinálhat vagy akár ami sokkal izgalmasabb, mint egy számítógépes játék. Látják vajon, hogy mennyire menő dolog ebben a fejlett világban a mérnöki pálya?

 

Borsos Balázs & Óvári Attila, B&O

Az a baj, hogy a mérnöki diploma nem könnyű diploma. Se a villamos-, se a gépészmérnöki kar nem egy könnyű kenyér, sőt elvégezni küzdelmes dolog. Ezért, ha nincsen meg az a motiváció és ambíció, azaz az érdeklődési kör nincsen idejekorán kialakítva – akár már általános iskolában vagy a középiskolában –, akkor könnyen elmegy a gyerek a könnyebb út irányába, csinál inkább valami egyszerűbbet, ami majdnem olyan, de jobb, mint a semmi. És ugye itt a nagy felelőssége az általános- és középiskoláknak, hogy bemutassák ennek a szakmának a nehézségeit és lehetőségeit, azt, hogy tényleg mennyi minden lehet belőle: akár elmehet a Continentalba önvezető autót fejleszteni, ami egy olyan unikális dolog, hogy nem mindenki juthat be ilyen munkahelyre.

 

Pék Zoltán, Continental

Sok esetben előfordul, hogy a gyerek nem önmagától választ szakmát, hanem a szülő dönt. Előfordul, hogy inkább a könnyebb ellenállás irányába megy a gyerek tovább, oda megy tanulni, ahova könnyebb bejutni vagy amit könnyebb elvégezni. Esetleg szülői nyomásra kell egy diploma, mindegy milyen. Ez nem jó a gyereknek sem, szülőnek sem és a magyar munkaerőpiac szempontjából is káros.

Abban az esetben, ha úgy érezzük, hogy nincs meg a mérnökben az az elhivatottság, tanulási vágy, vagy az a szakmai tudás, amit mi elvárunk, akkor nem vesszük fel őt.  Nem csak a Contientalban van ez így. Nyilván robotokat sem fog tudni fejleszteni és készíteni az a mérnök, aki félvállról vette a mérnöki tanulmányait.  

 

Borsos Balázs & Óvári Attila, B&O

Nálunk kifejezetten látványosan kijön az, ha valakiben nincs meg a kreativitás. Egy ideig a multiknál ők el tudnak lenni, mert ott monoton munkavégzések vannak a gyártásban, de mindannyian tudjuk, hogy ehhez sok kvalitás nem szükséges. Az igazi mérnöki tudás ott jön, ahol meg kell oldani problémákat, le kell küzdeni falakat, meg kell tudni jól védeni az elképzeléseinket, vagy azt, amit kitaláltunk.

 

Pék Zoltán, Continental

Érdemes tisztában lenni azzal, hogy amit ma tud egy mérnök és a mai munkájához elég, az 2 év múlva nem lesz az. Ha megnézi, hogy 3 éve mit tudott, látnia kell, hogy az ma már nem lenne elég. Sőt, ha megvizsgálja, hogy 8 éve mit tudott, az 5 évvel ezelőtt már nem lett volna elég. Ezek az időtávok mutatják, mennyire felgyorsult a világ körülöttünk. Tehát az a mérnök szakember tud értékes munkaerő maradni, aki ezt felismeri. Aki nem teszi, és nem dolgozik önmagán folyamatosan, az lehet, hogy jó mérnökként kezd, de a jövője kétséges.