Programok

/Programok

Jövő generáció mérnökeiért – Tudományos Piknik (TUPI) Tábor

National Instruments myDAQ workshop 2017. július 31. és augusztus 4. között rendezték meg első alkalommal a Tudományos Piknik (TUPI) elnevezésű napközis tábort, amelyen 34 lelkes diák vett részt 10 és 16 éves korosztály között. A tábor főszervezője Molnár Janka Sára az ELTE Fizika szakának I. éves hallgatója volt, akinek elmondása alapján, fiatal kora ellenére is [...]

Biztonság, élmény testközelből

Személyesen is átélhették a vállalatnál fejlesztett biztonsági rendszerek jelentőségét egy jármű tesztpilóta mellett azok a diákok, akik részt vettek a Continental tesztpályáján rendezett Stay on Track Day programon a közelmúltban. Június közepén mintegy 250 középiskolás és egyetemista diákot látott vendégül a Continental a Gyulafirátót melletti tesztpályán – tájékoztatott a veszprémi gyár Fejlesztési Központ vezetője. Pék [...]

WRO ADVANCED ROBOTICS CHALLENGE

Magyarországi regionális forduló időpontja: 2017. június 15-16. Helyszín: Debrecen, Debreceni Egyetem Sport Oktatóközpont - Debrecen, Dóczy József u. 7. A World Robot Olympiad, melyet az NI globálisan támogat, egy nemzetközi oktatási program, amely azzal a céllal jött létre, hogy megkönnyítse a fiatalok hozzáférését a természettudományos tárgyakhoz és motiválja őket egy mérnöki vagy informatikai szakma választására. [...]

Lányok Napja 2017

„Egyre több lány érdeklődik a technológiai szakmák iránt 1840 középiskolás lány ismerkedett a technológiai pályákkal országszerte a Lányok Napja keretében. Hatodik alkalommal rendezte meg április 27-én a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja programsorozatát. Országszerte 77 helyszínen, 23 településen, a program történetében eddig legmagasabb résztvevőszámmal.   A Lányok Napja rendezvénysorozatot világszerte ugyanazon a [...]

NI Hungary Kft. – Lányok Napja: Nyerj bepillantást egy multinacionális vállalat mindennapjaiba!

Április 27-én 08.00 és 12.30 között az NI Hungary Kft.-nél is megrendezésre kerül a Lányok Napja programunk, melynek keretében 50 iskolás lányt fogadunk a délelőtt folyamán. A program célja, hogy a mérnöki, illetve az informatikai pályaválasztásra ösztönözzük a lányokat is.     A részletes programunk a Lányok Napja honlapon tekinthető meg: http://lanyoknapja.hu/program-reszletek?pid=514 Az eseményre elsősorban [...]

III. Kísérletbazár az EJMSZ támogatásával

A Mobilis Interaktív Kiállítási Központ szervezésében és az EJMSZ közreműködésével folyt le a III. Kísérletbazár, a műszaki életpályák népszerűsítését célzó közönségrendezvény 2016 áprilisában. A Kísérletbazáron 32 párhuzamosan működő standon kaptak helyet az ország egész területéről és Felvidékről érkezett középiskolás diákcsapatok, akik kedvenc természettudományos kísérleteikkel, saját fejlesztésű kísérleti eszközeikkel és iskoláik gyakorlatorientált pedagógiai projektjeinek bemutatásával szórakoztatták a [...]

Duális Képzés Vállalati Szemmel – Konstruktív vitanap és workshop

A duális képzés eddigi hazai gyakorlatát egy konstruktív, nyitott vitanap keretében vettük szemügyre, ahol rávilágítottunk a képzési forma előnyeire és problémáira és közösen javaslatokat tettünk a szükségesnek látszó változtatásokra a hatékonyabb folyamatok kialakítása érdekében. Míg a délelőtt folyamán előadások formájában kaptak inspirációt a jelenlévők, addig délután egy – aktív részvételen alapuló, kiscsoportos – ötletelési folyamatban [...]

EJMSZ Természettudományi Roadshow

A Természettudományi Roadshow az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség tudomány-népszerűsítő rendezvénye, melynek helyszíneit minden évben a Szövetség által kiválasztott 10-12 középiskola adja. Célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a műszaki és természettudományok iránt, hogy növelje a tudományos pályák presztízsét, hogy a fiatalok közül megtalálja a legtehetségesebbeket és összekapcsolja őket a jövőjük és sikerük szempontjából kulcsfontosságú, [...]

Kutatók Éjszakája 2015: Budapesten és Debrecenben is megjelenik az EJMSZ

Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség az idei Kutatók Éjszakáján két helyszínen is várja a természet- és mérnöki tudományok iránt érdeklődő fiatalokat: Budapesten az Ericsson Magyarország Kft. által szervezett programok helyszínén ( 1117 Budapest, Irinyi József u. 4-20.), míg Debrecenben az Agóra Tudományos Élményközpontban (4032 Debrecen, Móricz Zsigmond krt.) hívja fel a gyermekek és fiatalok [...]

EJMSZ Nagyköveti és Mentori Rendszer

A Tudományos Nagyköveti Rendszer célja, hogy a középiskolákban megtalálja azokat a lelkes, érdeklődő, jó szervezőkészségű és motivált fiatalokat, akik segítenek a műszaki és természettudományos életpálya népszerűsítésében. A nagykövetek munkájának célja a középiskolákban zajló szakköri tevékenység fellendítése, a diákok által indított önszerveződő csoportok, kezdeményezések beindítása, segítése műszaki és természettudományos témában. A Mentori Rendszerben részt vevő oktatók [...]